Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.09.17

A DA VINCI-KÓDRÓL

Körülbelül négy év telt el a között, hogy egy volt lakótársam a könyvet ajánlotta, és hogyha a könyvet nem is, de a filmet megnéztem. Számomra a legjobb pillanatban. Hogy miért is? „Kemény” katolikus létemre, nem tett volna jót, ha akár a könyvet, akár a filmet akkor és abban a lelkiségben, tudatban nézem meg. Inkább kárt, semmint hasznot hozott volna az egyházzal való kapcsolatomban, valamint lelki életemben. Nyilvánvaló, minden ember életében vannak periódusok. Vannak időszakok, mikor könnyebb értelmezni, kimondani és elviselni dolgokat. Persze a törekvés az kell, kellene, hogy legyen, hogy ezeket a periódusokat, ezeket az időszakokat minél tartósabban meg tudjuk tartani, fel tudjuk idézni. Na de hogy is jön ez ide. A lényeg, hogy ez akkor nem ment volna így. Nyilvánvaló, hogy az emberi értelem elindult egy következő dimenzió felé. Ahogy a 14. században még vitás volt a tér fogalma (Föld kereksége), úgy a mai értelemben vitás az idő dimenziója. Pedig ha akarjuk, ha nem, a fejlődés folytatódik tovább. Na de hová is szeretnék ezzel eljutni. Sajnos, vagy nem sajnos, mikor elköteleztem magamat a film megnézése mellett –mellesleg véleményemet nem fejtem ki-, megtettem az első lépést. Kölcsönkértem a filmet. Mikor elkezdtem nézni, szomorúan tapasztaltam, hogy a Kód helyett, a Kód titkait adták kölcsön. Azt hiszem ennek a véletlennek köszönhetően értettem meg az egész jelenség összefüggéseit. A két film elbeszél egymás mellett. Az író, nem az egyházat támadja, a kódtitok összeállítói pedig, nem igazán hangolódtak rá a film mondandójára. Egyszerűbben úgy mondanám, elsiklanak egymás mellett. Az író tett egy lépést előre, amit rövidesen mindenkinek meg kell tennie. Persze ha csak nem akar továbbra is úgy élni, mint azok, akik még a 17. században is a Föld laposságát firtatták (szabad akaratunknál fogva a lehetőség erre is meg van). Igaz lépni nem is olyan egyszerű. Főleg nem egy ekkora intézményben. Hisz mi másnak nevezhetnék azokat a dolgokat, ahol emberek jönnek össze valamilyen cél érdekében. Persze a cél Istennel való együttlét. Na de ha tényleg csak azért jönnénk ott össze minden esetben, akkor pedig nem lenne értelme magának a filmnek, és senkiben sem kavarna fel dolgokat. Na de akkor nem ott tartunk, hogy a film mégiscsak a lépésről szól? És kérdezem tovább, miért nem olyan könnyű egyformán ugyan azt a feladatot megértenie mindenkinek? Nem olyan könnyű mindenkinek egyformán megbocsátani, vagy szeretni, mint akiknek ez a legjobban megy? És akkor teszem fel a kérdést, miért lenne olyan könnyű megérteni Isten misztériumát mindenkinek olyan könnyen, mint ahogy ezt már valakinek sikerült. Ezen belül mindkét álláspontot megértem. Aki nem olvasta, vagy nem nézte meg a filmet, az ne kritizálja. Aki szélsőséges szempontból (képtelen nézőpontját függetlenségre hangolni) nézte meg, szintén jobb ha nem áll ki, egyik oldal mellett sem. Mert akinek nem jelent semmit az egyház, az lehet egy jót szórakozott a filmen, és csak a szapulást érzékelte. Aki pedig túlzottan komolyan vette, elfordul az egyháztól, de inkább saját elképzeléseitől. A lényeg lényege, hogy egyik sem értette meg a film mondandóját. Azok a részletek, amelyek a filmben támadásnak tűnnek, csakis a földi dolgokat támadja. Ami pedig emberi, azt ember támadhatja. És ha tévedés igazsága mellett állunk ki (történelmi egyház dolgai), akkor még sajnos a fejünket sem használjuk. A tájékozatlanság nem jelenti a megnemtörténtséget. Szóval a hibákat próbáljuk meg elfogadni, és e mellett is meglátni szépségeit. Hisz azt hiszem etikai szempontból kevés olyan jól működő rendszer létezik, mint az egyház. Egy ilyen súlyú filmet nem elég egyszer megnézni. Ez olyan, mint egy idegen nyelv. Amíg nem ismered a nyelvet, addig csak annyit értesz meg belőle, amennyit már tudsz róla. Ez pedig csak arra elég, hogy motiváljon a továbblépésre. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.