Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.01.31

A kisajátított Isten, avagy az egyházból a modern spirituális irányzatokhoz.

Keresztény egyház, vagy modern spirituális irányzatok (ezotéria)?!

 

Kedves olvasó, ezt a cikket neked írtam. Neked, akinek gondja van átkelni az élet tengerén. Aki keresztény nevelést kaptál, de te mégis más felé nyitottál és most úgy érzed, egyedül maradtál.  De ha úgy is érzed, ne félj. Nem vagy egyedül, ezt garantálom.

Engedd meg, hogy az én történetemen keresztül mutassam be neked ezt, hogy éltem meg, amikor egyedül maradtam. Bátran kijelenthetem, nagyon szerencsés vagyok. És miért is?! De akkor a legelejéről, hogy már most világos legyen dolog. Édesapám részéről konzervatív katolikus nagyszülők, míg édesanyám részéről hitét gyakorló katolikus nagymama, és csak a rendszerben hívő, kommunista nagypapa unokája vagyok. Ebből kifolyólag édesapám ultrakonzervatív katolikus, édesanyám pedig már olyan kategóriába tartozik, akik kettős megvilágításban látta a hitet, de mégis a vallásgyakorlás mellett tette le a voksát (de nyitott a keresztényi irányzatokon kívülre is). A részleteket azért írom le, mert szerintem nagyon fontos.

Szóval egy nagyszülői ágról 75%-ban konzervatív, katolikus családból származom. Mivel szüleim gyakorolták a vallásukat (és nem a hitüket, mert máig nem tudják miben hisznek), így engemet is kényszerítettek minden vasárnap és ünnepnap a templomba. Hogy miért nem fogalmazok kíméletesebben? Mert még tudatos emlékem van arról, hogy beférek az asztal alá, és úgy bújok el a verés elől, és persze az elől, hogy ne kelljen menni a világ legunalmasabb helyére. Természetesen, a szülői hatalom győz, és ezt ma már tudom, én akartam így.  Ha arra gondolsz, nekem ez a cikk csak egy bosszú, megteheted. Ha nem arra, olvasd tovább.

A szülői mintából, és a kötelességből számomra „hivatás” lett. 9 éves voltam, amikor elkezdtem ministrálni. 1993 májusa. Bevésődött a dátum rendesen. És ha nagyon akarom, még fel is tudom idézni, kivel volt az első. Kicsit olyan, mint a szex. Az ember emlékszik az elsőre. Természetesen részletezhetném a sztorikat is, de most csak annyit írok le, hogy emlékezetem szerint, én voltam a leghűségesebb ministráns a korszakomban. Mint szokott lenni, a plébánoshoz közeli családok gyerekei lassan lekoptak, és csak én maradtam. Na meg az új generáció.  Években számolva 16. Napokban 5840, és mondjuk órákban legyen 1000 leszolgált óra, hogy ne mondjak sokat. Roráté, temetés, esküvő, vagy csak egy unalmas vasárnapi mise. Imádtam a tömjén illatát (köhögött is a fél templom), így nem csoda, hogy legtöbbször nekem jutott a füstölő.  De most tényleg csak arról szeretnélek meggyőzni, volt közöm az egészhez, és tudom miről beszélek. És ha észrevetted kedves olvasó, manapság már alig füstölnek kedves papjaink. Pedig a tömjénnek tényleg ereje van.

Természetesen a vallás gyakorlása nem csak a templomba járásban merült ki. Tucatnyi egyházi tábor, egyházi rendezvény, rendszeres bibliakör, ifi találkozók, lelkinapok, ministránstalálkozók és még sorolhatnám tovább. Nem mondhatnám, hogy nem volt ezeken BUMM, de az a baj, hogy ez elég hamar elmúlt. A lényeg, hogy komolyan vettem. Komolyan vettem a templomba járását, és mindazt, ami ott elhangzott. Talán újra megerősítelek kedves olvasó, hogy amit írok, azt azért merem leírni, mert részemről egy megjárt út, és szeretnék neked segíteni abban, hogy ne legyen kételyed, nem veled van baj.

A téma nagyon hosszú és kimeríthetetlen, de azért kalandozásaim mellett megpróbálok a lényegnél maradni. Még egy fontos dolgot itt az elején érdemes tisztázni. Igen, vannak jól működő, ultra konzervatív vallásos családok. Te is ismersz biztos ilyet. Igen, náluk tényleg jól működik ez az egész. És, a miértre a válasz talán annyira egyszerű, hogy sosem engedték meg sem a szüleik, sem ők saját maguknak, hogy bármi másban is higgyenek, mint a keresztény egyház. Vagy soha nem kételkedtek az egészben, vagy pedig a kételkedést egy korai fázisban sikerült annyira elnyomni, hogy ez már csak csekély mértékben van jelen az életükben. A lényeg, hoztak egy döntést, és ezt követik. Természetesen erről is lehetne ódákat zengeni, de a lényeget most itt összefoglaltam a kvázi jól működő egyházi családokról. Ez pedig a döntés.

 

Na és akkor a visszatérve rád, és rám kedves olvasó, akiknek voltak és vannak is azok a fránya kérdései. Akiknek nem volt elég a sokszor szűkszavú ,tömény evangélium (természetesen nem az evangéliummal van a bajom), vagy az éppen saját életéről vagy valami könyvben olvasott, menő, vagy lelkiekben fellángoló, kérdésedet meg nem értő, vagy válaszolni nem akaró/ tudó plébános válasza.

Engedd meg, hogy most írjam le, én miért is tartom magamat szerencsésnek. A válasz egyszerű. A konzervatív neveltetésű szüleim nem korlátoztak többé. Legalábbis egy idő után már soha többé. Nekik elég volt az, hogy gyermekkoromban az alapokat rám tolták, elindítottak az úton, és mikor látták, hogy jól megy ez nekem a többit rám bízták. Hiteles lettem szüleimnek, környezetemnek, a falubéli embereknek csak azért, mert az először kényszerként megélt dolgot önként átvállaltam. Hiteles lettem, mert mindig láttak a templomban,az oltárnál, vagy az egyházi rendezvényeken. Még az iskolai konyhán is hiteles voltam, mert már 13 évesen nem ettem húst a negyvennapos böjtben. Érted, egyszerűen komolyan vettem mindazt, ami ott le volt írva. És ne érts félre. Máig komolyan veszem, csak sokkal komolyabban, és mély megértéssel. Nem úgy, ahogy helyettem értelmezték, hanem úgy, ahogy az van. 

Imádtam az esküvőket, mert mindig járhatott az agyam, ők tényleg szeretik e egymást. Sok párról tudtam, hogy akár a válópert is egyből aláírhatnák. 

Imádtam a temetéseket, mert láttam, ki az akit tényleg szerettek és ki az akit nem. Igaz, aki ott feküdt neki már mindegy volt, de nekem nem. Több ember élete így lett példává előttem.

És legjobban a szombati misét szerettem reggel fél nyolckor, mert  húsz embernél ritkán volt több a templomban. Ekkor volt jó igazán ott lenni.

Röviden, ez volt az én szerencsém. A te szerencséd pedig talán éppen az, hogy korlátoznak. Soha nem tudhatod, kinek mi a szerencséje, és milyen feladatot kértél szüleidtől. Talán így is lehet mondani, könnyen jött pénz, könnyen megy is. Vagy úgy is, hogy a teher alatt nő a pálma. Ha nem fizetsz valamiért, kevésbé válik értékessé számodra. És nem tudom mennyire vagy nyitott az új megvilágítás felé, de az őrangyalod csak tartja magát ahhoz, amiben megegyeztetek leszületésed előtt. Vigyáz rád az úton, amikor útra kelsz a mindennapokban, de vigyáz rád azon az úton is, amit Te írtál meg magadnak. Természetesen kérhetsz tőle más utat is, de akkor mond ki neki. 

A kérdések gyűltek, válaszok halmozódtak. De csak - csak nem volt teljes és kielégítő az életem. Kerestem, és kérdeztem ott, ahol választ kaptam. És ezek sajnos nem az egyházi rendezvények voltak. Hidd el nekem, nem volt pap, akivel találkoztam és, akit ne környékeztem volna meg a kérdéseimmel.

Most vissza a történetemhez. 17 éves lehettem, és elég gyakori gyomorfájdalmakkal küszködtem. Fura, a gyógyszer elutasítása már gyerekkorom óta működik. Hogy ezt miért is mondom? Mert van a falunkban egy gyógyító, akit éppen ezért javasoltak, hogy ő energiával gyógyít. Mondom, mi a fasz? Itt van a szánkban, és én nem is tudok róla semmit. (jah, 26 éves koromig, nem beszéltem csúnyán, nézed el nekem, de ez is megváltozott). Természetesen azért, mint kételkedő katolikus jófiú, először szépen körülszimatoltam a dolgot. Mikor valakitől megtudtam, hogy a helyi plébános is volt már nála, akkor nem kellett több. Fogtam a telefont, és bejelentkeztem hozzá. Azért bevallom, nem kis lekiismeretfurdalásom volt attól, hogy egy ilyen emberhez megyek. De valahol ott lebegett a szemem előtt, hogy a Szentlélek egyik ajándéka éppen a gyógyítás, és mivel az orvosok nálam nem ebbe a kategóriába tartoztak, így gyorsan be is töltöttem az űrt. Hű. Az első találkozásomra, mint a friss tavaszi levegőbe való szippantásra, úgy emlékszem. Minden mozdulatra és minden cselekményre figyeltem. Természetesen a kérdéseimet ekkor még nem mertem föltenni. Megnéztem a szobát ahol kezel, a könyveit, a virágokat, de tényleg, a röntgenkép kutyafasza volt hozzám képest. Minden érdekelt, és mindennek szerepet tulajdonítottam. Ami persze később kiderült, fölösleges. Amit viszont már az első alkalommal bátorkodtam megkérdezni, hogy vallásos e, vagy hogyan hisz Istenben. Mivel a Miatyánkkal fejezte be a kezelést, így mindegy mit is csinált, miben hisz, tudtam, hogy ez csak jó lehet. Egy idős bácsiról beszélünk, akinek hitele és a kellő tisztelete meg volt előttem. Nem fogom részletezni a lehet félszáznyi találkozásunkat, de amit tudni kell róla, soha nem tanulta, mégis érezte az energiákat. Bénán feküdt fél évig, és felépült, és azt, hogyha néha nagyon „misztikus” is volt, azért a kérdéseimre mindig megpróbált válaszolni. Nekem az volt a hihetetlen, hogy kb.72 éves lehetett amikor megismertem, mégis a legtalálóbb válaszokat adta a kérdéseimre. És nyugi, ostromoltam ám őt a bizonytalankodó, egyházi kérdéseimmel is.

Ebben az időszakban azért még nagy nyitásokról nem beszélhetek. 19 éves voltam és még csak az asztrológia volt az, amit el tudtam fogadni, mert találtam rá tudományos magyarázatot.

Érettségi után kerültem Németországba, egy akkor 9 gyermekes családhoz. Az apuka valami sámánszerűnek nevezte magát, vagy mi. Természetesen azóta jól ismerem, de sámánizmushoz, csak annyi köze van, hogy fél méteres a szakálla és fehér. Szóval van egy megjelenése. Szintén katolikus családból származik (testvére pap is lett), de mivel túl kótyavetyének ítélte meg a katolicizmust, így átbérmált ortodoxba. Vagy mit is csinálnak ilyenkor. Szerintem ez a csöbörből vödörbe, vagy a zuhanó repülőről a süllyedő hajóra című fejezet. Viszont ami tény és tagadhatatlan, egy átlagon felüli műveltséggel rendelkező emberről van szó. A könyvtára vagy 10 000 kötet és a legtöbbjéről azért tudta miről szól. Viszont a keresztény csőlátásból ő sem mert a mai napig kibújni. Kivéve amikor részeg. És mivel én 10 hónapon keresztül napi 24 órában velük éltem, így azért tudtam beszélgetni az őszinte énjével is. Magyarán, minden este bebaszott. Magyarországról származott, így magyarul tudtunk beszélgetni (ami nekem jó volt, és mint kiderült, neki is). Szóval nála / vele azért minden elhangozott. Ő volt az első, aki rávilágított arra, hogy „miben” is élek. Hogy ez a cső, amit magamra húztam az vezet mindenhová, de oda nem, ahová szeretnék eljutni. Természetesen ezt sem józanul mondta. A másik pedig, hogy mit érthettem ebből az egészből. Szerinted? Igen, ott is eljártam misére, mint a jól nevelt Ferike. Hiszen az már életem része volt. Ha nem mész, akkor bűnt követsz el. (jah és épp mikor írom ezeket a sorokat, miseidő van, hm, de már nem vagyok ott, és nincs is semmilyen furdalás).

Szóval Németország, beszélgetés 10 hónapon keresztül majdnem minden este, nem tudtam miről van szó, sok érdekes dolog, sok jó könyv, sok jó gondolat, sok -sok felhalmozódott ingerület, gyűlölet, csak azért mert egy jól nevelt gyerek vagyok. Ő megmondta, a nagy nyitottságom alatt egy óriási zárkózottság rejtőzik. Káosz a köbön. Fura volt ezt hallani egy kevésbé hiteles, sokgyermekes apukától. Mintha legbelül másban hitt volna, mint amit kívülről mutatott. Természetesen ennek ma már 10 éve, és ezt már biztosra tudom is. Egy kettőségben él. A saját félelmei miatt nem mer továbblépni. Egy csupaszív ember óriási tudással, ami számára csak tehet.

Szóval nyitás a spirituálitás felé. Ő volt az, aki először „beszennyezte” az egyházat. Mindent elmondott róluk, amit csak tudott, én pedig mindent befogadtam, amit csak befogadni képes voltam. Természetesen nem volt nyitott az okkultizmusra és az alternatív gyógyászat felé sem, de mégis segített abban, hogy ma az legyek, aki tényleg a legközelebb áll hozzám. Ő volt a következő mérföldkő az életemben, mert katolikus körből származott, de mégis túllépett a saját gondolkodásmódján, és megvívta a harcot a családjával, valamint felvállalta, hogy egy másik dolog felé nyit. Természetesen mehetett volna tovább is.

Még mielőtt tovább folytatnám, egy nagyon fontos dologra szeretnék kitérni, amire szintén ő hívta fel a figyelmemet. Ez pedig a nemiség, a szex a dugás. Azért ne mondjam, ez az oldala hiteles volt. Kilenc gyerekkel a hátán, mi mást mondhatnék. Gyakran kérdezte azt tőlem, hogy meddig kell a vasmacskát simogatni, amíg dorombolni kezd? És, hogy meg tudok e jól baszni egy nőt?! Már bocsánat a kifejezésért, de ő ezt így használta. Nem tudom, hogy csak az én környezetemben, de nálunk a nemiségről és a szexről beszélni nemhogy tabu volt, de szinte bűn. Hát el tudjátok képzelni, 20 évesen és szűzen, ez elég érzékenyen érintett téma volt. Nem tagadom, papnak készültem, cölibátusban éltem. És természetesen a szexualitás kérdését nem tudtam normálisan kezelni.

Kitérő nr.2. Manapság ha az ember visszatekint ezekre a közösségekre, nagyon szépen meglátja azt a rengetek nemzőképes nőt, asszonyt, lányt aki a félelme miatt örök gyerek maradt. És természetesen nem akarom hibáztatni csak az egyházat, de egy rossz mintájú családi modellből az egyházhoz menekülő nők nagy része szűz öreglány, kapcsolatba bele nem kezdő, gyakran gyerekesen viselkedő nőnemű lény marad. Figyeld meg. Teljesen normális emberek ezek, csak épp a társkapcsolat témáját nem tudják mire vélni. 30 éves szűz szőkehercegekről álmodnak, akiken egész életükben uralkodhatnak majd. Vagy csak én látom rosszul. Iszonyat mértékű, magát a szex miatt bűnösnek megítélő, elbaszott gondolkodású nő, aki egyedülálló marad. Néha szebbnél szebb, életképes, vonzó, csábos nők, akikből tombol a vágy, de inkább elfojtják, és lesznek lelkileg betegek, mint a legtöbb pap (és ezt minden bántás nélkül mondom). Természetesen a lelki betegség legtöbbször fizikai tünetben nyilvánul meg, ami általában a szív és nemi szervek között jelentkeznek. Minden megsértett egyéntől ezennel kérek elnézést. És tudjátok, a férfiak sem különbek, csak nálunk sokkal erősebb a nemző vágy, és ha nem a legharmonikusabb kapcsolatot, de azért mégis kapcsolatot létesítenek. Aztán lesznek alkoholisták…,…,…vagy épp ütik meg a nőt. Na ebbe most tényleg ne.

Szóval én is megvívtam a harcomat. Először a gyomrommal aztán az összes többivel. A félreértelmezett evangéliumok, a baromság a szegénységről és a szexualitásról. Nem akarok áldozatot csinálni magamból. Elég ha akkor az voltam. Mindig szegénynek éreztem magamat, a papok fényűző életet pedig nem tudtam hová tenni. Nem tagadom, nem volt egyszerű kimászni ebből a (tudatalatti) programból.  Sőt, bevallom nektek, óriási elszántság kellett a gátlások levetkőzéséhez. Kellett egy döntés és valami óriási elszántság. Egy dologban egyszerre több dologról is döntenem kellett. Többek között, hogy nem leszek pap, és hogy akkor már adjuk meg a módját annak a szüzességnek. Bevallom férfiasan a nemi gátlások feloldása nem egy egyszerű dolog. Szerintem ezzel az a baj, hogy a kevésbé gátlásos emberek csak szexnek élnek, a túl okos emberek, meg túllihegik a történetet. Én sem kerültem volna a helyemre, ha nem ismerkedek meg olyan lánnyal aki ezeket a dolgokat a helyén tudja kezelni. Nem meglepő talán, hogy katolikus, de nem vallásos családból származik. 

Sajnos ma is vannak olyan ismerőseim, akinél ez a dolog még bőven fennáll. Nem kerültek a dolgok a helyére, de ők nem is "akarják", hogy a helyére kerüljön. És szomorú vagyok, mert látom, hogy játszák a szűzkurvát. És mindezt a szeretet félelméből? Vagy most mit is mondtam. Látod ez az. Csak a félelm miatt nem megélni valamit nem lehet szeretetteljes. És sajnos azt is látom, hogy ezek milyen kapcsolathoz vezetnek, vagy jobb esetben sosem vezetnek kapcsolathoz. Ez legyen az ő csatájuk. Viszont te kedves olvasó, ha eljutottál ide, nagyon hálás vagyok neked.

Szeretném elmondani, számomra az élet csak a huszonhatodik életévem betöltése után kezdődött. Addig csak azt láttam, hogy mindenki boldog körülöttem, kivéve én, mert, aki „elveszíti életét másokért, az megmenti azt.” Újraértelmezni az életemet nem volt egyszerű. Nekem nem volt segítségem. Az utamat megjártam. És ne haragudj, hogy négy oldalt kellett ehhez elolvasnod, de akkor a gyógyításról most egy kicsit bővebben.

Az öreg bácsi volt az első, és talán az utolsó is. Még frissen él bennem az emlék, amikor az egyik virágvasárnap bejelentkeztem egy auralátó tanfolyamra. El tudod képzelni? Épp virágvasárnap és nem a templom. Ez volt az első legkomolyabb tanfolyamon. Vagyis inkább a döntés a vállalásra. Természetesen ismerőseim kinevettek, hogy mire is költöm a pénzem. És mondhatnám azt, hogy igazuk is van, mert az aurát máig nem látom, de mondhatnám azt is, én úgy költöttem magamra ezt a pénzt, hogy egy életre szól.

 A tudatalatti program átírása a főiskolán folytatódott. Talán véletlen, de talán még sem a vallásos pszichológusokat kerestem, hiszen ez mégiscsak mankó volt. Pszichológia és vallás együtt. Ugyan Isten és pszichológia. Együtt? Ugyan.

Jött Jung mint lelkészek gyermeke, akiről akkor még nem gondoltam, de mai napig betöltötte a pszichológusok atyjának szerepét az életemben. Nem is kellett nagyon más, hogy Isten és pszichológiát egyszerre tudjam értelmezni. Természetesen a nyitás megkezdődött, és ha nem is pszichológus volt, de valami hasonló, jött Steiner is mint korszakalkotó. És akkor már jöhetett bárki, és bármi. 25éves voltam, amikor kifordult a világ a sarkából. Nyugi, ez azért nem úgy nézett ki, mint a lepedő, amit áthúzol az ágyadon. Megvolt a halál öt fázisa.

Először: elutasítás. Sok éven keresztül és akkor nagyon intenzíven. Az egyház Istentől való, és szent és sérthetetlen.

Düh: na nemá. Én nem lehetek ekkora balfasz. Mások, akik már pubertás korukban elfordultak Istentől, ők jártak jobban? Ennyi időt elbasztam?

Alkudozás: De én mennyi jót tettem másokkal, megtartottam törvényeidet, böjtöltem, megvetettem a pénzt, és a paráznaságot és nekem nem jár ezért semmi plusz? Nekem nem jön az az igazi szerelem, aki a lelki társam, és boldogan élünk amíg meg nem halunk. Pedig ezért járna sokminden.

Összeomlás: az az összeomlás. Ami volt, nincs, amiben hittel nincs, akik voltak, ők is valami elferdített dologban hittek. Egyedül maradtam. Egyedül a szégyenemben, mert most valami mást láttam meg, amit más már régen látott (vagy nem).

Belenyugvás: Na jó, akkor kezdjünk mindent elölről. Nem védünk többé illúziókat, nem védünk olyan tanításokat, aminek nincs köze a hithez csak a valláshoz, és nem ott keressük a választ, ahol nem nyitottak az emberek.

Higgyétek el nekem. Az élet tele van balfasz spirituális mesterekkel, akik olyan dolgot akarnak megtanítani és úgy, ahogy azt nem lehet. Az összeomláshoz nem kevésbé vezetett az, hogy az ember rossz felé nyit rossz időben. De most azt mondom, ők csak a buldózer a romok eltakarításához. Az építkezés ezután kezdődik és nálam is elkezdődött. Mivel az időt már nem tudtam visszafordítani, és másként megélni a dolgokat, így az irány a csak előre maradt. Egyetlen mesterem maradt, és az én lettem. Csak abban, és csak annak hittem aki számomra hiteles volt külsőleg, belsőleg és csak addig, amíg ezt fenn tudta tartani. Megerősítelek, vannak ilyen tanítók is, csak kevesen. De azt mondom éppen ettől leszel erősebb és jobb a következő generáció számára.

Auralátás, Tong-len (vagy mi a franc), Balogh Béla, gyógyító meditáció, villámolvasás, mantra szabadegyetem, Reiki, Nuemrológia, angyalkommunikáció, szakrális tér,Tarot, asztrológia, prána kezelés, shiatsu kezelés, nem tudom elmondani azokat a tanfolyamokat, kezeléseket és előadásokat amibe életem folyamán belekóstoltam (és megjegyzem a katolikus papok között is vannak nyitott, és igazi pásztorok akiknek sokat köszönhetek). De mindig is érdekelt az igazság, és annak a személye, aki erről beszél, aki ezt tanítja.

Kedves olvasó, félreértés ne essék. Már 17 éves voltam, amikor bevállaltam az első energetikai kezelést. És a tanfolyamok is sorba jöttek. És bennem is fokozódott a vágy az igazságra, mert ott volt a lelkiismeretfurdalás és a kíváncsiság.

Ez a bumm egyszer csak beérett, és megértettem mindent (jah, nem a nirvánába érkeztem). Igaz, hogy akkor úgy tűnt egyedül vagyok, ami valahol igaz is, de akkor értettem meg igazán. Sosem vagyok ezentúl egyedül. A féltékenység, amit az emberek iránt éreztem, hogy ők miért hagyták abba, talán mert többet tudtak egy pillanat alatt feloszlott. Hiszen ma már tudom, ők csak megnyomták a megállj gombot, és inkább nem foglalkoznak a témával, mintsem nehézségeken menjenek keresztül. Ami szintén csak idő kérdése, mert ez minden embert előbb vagy utóbb utolér, hiszen ha bevallja, ha nem Isten témája minden emberben ott él.

Megtapasztalni Istent sokféle úton keresztül lehet, de senkinek nincs joga kisajátítani. Valakinek „ez” segít, valakinek „az” segít. Ha te úgy érzed, más felé nyitsz, mint amit a környezetedben tapasztalsz, ne félj. Ha érzed az erőt magadban, indulj el és tapasztalj. Ha épp tudod, hogy nem ez a neked való terület, akkor lépj tovább. Kereső vagy, felgyulladt benned a szikra, a fény szikrája. És nem ígérem, hogy az út könnyű és zökkenőmentes, de egyre közelebb és közelebb kerülsz magadhoz. Pár testi tüneted elhagy majd, és lehet pár régi cimborád is. Egy jó tanács, ne erőltess senkire semmit, és neked is nyugtod lesz.   

Ne abban a közösségben keresd a választ, ahol eddig sem kaptál rá. Az egyház dolga a szolgálat. Neki, szüksége van rád, de neked már nem biztos, hogy szükséged van őrá. A mai keresztény egyházak bár Krisztus tanításait hirdetik, mégis sajátos jellegű törvényekre épül fel. Zsidó alapokon nyugvó, római jogon keresztül kormányzó világi szervezet. Ne félj, a mózesi parancsok csak kapaszkodók ahhoz, hogy elérj a megvilágosodásba. Ez a saját meggyőződésem. Magadon kívül nincs senkinek joga téged megítélni arról, hogy bűnös vagy e, vagy sem.

Ahogy a jóra, úgy a rosszra is vannak beavatottak. Válassz, béke és nyugalom, vagy félelem és bűntudat. Hidd el, valaki nagyon jól tudja. Amíg félsz, addig az övé vagy. És akitől félsz, azzal nem vagy egyenrangú.

Szedd össze a magad ellen elkövetett bűnöket, sérelmeket, és értékeld újra. Nézz tükörbe és kezd el megbocsátani ezeket. Kezd el magadat szeretni, mert már régen késében vagy.