Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.11.29

A keresztény hitről és a keresztény szeretetről

A keresztény hit megparancsolja a követőinek, hogy szeressék egymást, mint önmagukat. Vagyis, szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Így talán máris ismerősebb. És mivel ez egy parancs, így is van. Szeretjük önmagunkat, és szeretjük felebarátainkat is, legalább annyira, mint önmagunkat.  És akit szeretünk, azzal békében és harmóniában élünk. Megértésben, elfogadásban, türelemben, alázatban. És mindezt együtt véve, egészségben, hiszen a kiegyensúlyozott élet egészséget ad. Hát ilyen ez a krisztusi helytartóval irányított keresztény egyház. Vagy nem.

 

Röpke harminckét évembe telt, amíg megértettem valamit. És még most is milyen nehéz elhinni, hogy megértettem. Nem mondom, hogy ezt nem én akartam így, hogy ennyi időbe teljen, de ez nem volt egyszerű. Most, amikor írom ezen sorokat, még mindig olyan nehéz elhinni, hogy letettem a keresztet. Letettem egy olyan keresztet, amit úgy vettem fel magamra, hogy igazából tudatában sem voltam annak, hogy én cipelni szeretnék bármit is. Aztán már csak azt vettem észre, hogy kezdek belerokkanni. Lelkileg, és fizikailag is. Hogy mindenkinek jó amit csinálok, csak épp nekem / magamnak nem. A baj pedig csak az volt, hogy nem mindenkivel kellett együtt élnem, hanem csak épp saját magammal. Ez pedig nem igazán akart sikerülni. Pedig szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Vagy szeresd önmagadat, mint felebarátodat. Van értelme felcserélni a kettőt? Egy plusz kettő az három, és kettő plusz egy is három. Itt talán a kölcsönösségről van szó. Ha nem szereted magadat, hogy szeretheted, felebarátodat. Vagy ha nem szereted felebarátodat, hogyan szerethetnéd magadat. Pedig akit szeretünk, annak nem ártunk. Vagy inkább kérdezem, tudunk e ártani annak, akit igazán szeretünk. Inkább meghalnánk, minthogy ártsunk neki.

Kezdtem ráébredni, hogy valami nagy baj van. Hogy én mindenkit szeretek, és mégsem érzem jól magamat a bőrömben. Allergiám van, meg testi nyavajáim. És mikor ezt már nem bírtam épp ésszel elviselni, elkezdtem keresgélni Jézus életében, hogy tényleg kényszerít e valahol valakit arra, hogy betegítsük meg magunkat, ártsunk e magunknak szándékosan, mert csak az efféle önsanyargatás az, amivel képesek vagyunk követni az ő szenvedéseit, az ő útját (igen, mivel Buddha szerinte a szenvedés az út a megvilágosodáshoz). Ez az a kereszt, amiről kiskoromtól kezdve papoltak nekem a templomban, és mosták az agyamat. Már elnézést a papoktól, de most nem találok kíméletesebb megfogalmazást.  Szóval nem találtam sehol arra utaló jelet, természetesen a ’mindenki vegye fel a saját keresztjét, és kövessen engemet’-en kívül arra, hogy Jézus, Isten fia, szenvedne a saját életétől. (És most, ebben a pillanatban is, amikor körülnézek mit látok, saját életüktől szenvedő embereket). Talán még azt is kimondhatom nyugodtan, hogy az érte rajongó fanatikus követőitől sem szenvedett, mindannak ellenére, hogy a mellette lévő 12 „testőrének” aligha volt bármilyen jellegű fizikai eszköze arra, hogy megvédje a tömegtől. És azért valljuk be, sztárnak lenni nem egyszerű dolog. Főleg, ha ingyen csinálod, nincs egy autód, amibe beülsz, és elhúzol jól messzire, ha épp azt akarod, hogy ne zaklasson senki.

Szóval cirka 30 évembe telt megérteni, hogy tökmindegy mit teszek, isten nem büntet meg érte. Maximum kamatostul visszaadja. Az pedig csak azért van, hogy megtanuljam a leckét. Mármint, hogy ne tégy olyat, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Vagy ha belátható időn belül belátod vétkedet, még az is lehet, hogy a lecke helyett feloldozást kapsz. Hát igazságos e az ilyen Isten? Azért be kell vallani, jó nagy katyvasz ez a mai világ. Kultúrák által megspékelt spirituális, isteni törvények. Aztán legyen ember a talpán, aki kiigazodik az egészben. Nem csoda, hogy a világ a feje tetejére állt.  De mintha, ebben a nagy zavarodottságban egyre többen kezdenék megérteni, hogy valami nincs rendben. Nincs rendben, és ami nincs rendben azt ki kell deríteni miért nincs rendben. Ez az örök szkeptikusok kora, vagyis akik míg meg  nem lelik az igazságot, nem nyugszanak. Vagy tökmindegy hogyan is fogalmazok.

Elgondolkodtam azon, hogy jó keresztény módjára, miért nem érdemlem meg a jót, a boldogságot, a szeretet, az egészséget, vagy épp azokat a dolgokat, ami istennek tetsző, és tőle való. És a mai nap megértettem. Megértettem, hogy ezek a dolgok nem a szeretet, hanem a félelem által irányított , befolyásolt dolgok. Nem kis dolog farkasszemet nézni saját hiteddel, hiszen abban benne van mindened. Benne az értékrended, a családod, a múltad, és a jövőd is. Még akkor is, ha az a jövő csak egy illúzió, amit abban a pillanatban a szemed előtt látnod kell. Látnod kell összeomlani, mint egy kemény munka árán fölépített kártyavárat. Megváltoztatni hited, ami nem egyszerű dolog. Senkinek sem. Sem a szegénynek, sem a betegnek, sem a boldogtalannak, de még a gazdagnak sem. És még nekem sem. Ezek után nem esik nehezemre kimondani, hogy a hited a te Istened. Legalábbis azt adja neked, amiben hinni tudsz.  És ha a hited, mások javán keresztül szolgál téged, akkor a jót szolgálod, ha épp a mások kárán, akkor meg igazából  nem nagyon kell mondanom, kinek az oldalán állsz. Vagy melyik tábort erősíted. Ha pedig csak egyhelyben rimánkodsz, és sajnálod magadat, akkor meg csak egy átlagos ember vagy, akinek még nem jött el az ideje. Hihetsz magadról sok dolgot, de amíg az nem tőről fakadó, nem hat az életedre. De ha nem ez a kereszténység lényege, akkor elnézést kérek minden önsanyargató, önáltató, önsajnáltató, önmagát megbetegítő, egy külső istent imádó, vagy hogy drámaiabban fogalmazzak, istent félő, emberek által létrehozott, vallást követő, törvényektől rettegő és betartó emberektől, akiket soraimmal megbántottam. És ezt azért merem kimondani, mert én mindezt megpróbáltam. Megpróbáltam, de nem lehet.

Most még kimondani is nehéz, nemhogy elhinni, aztán még elfogadni is azt, hogy ez már máshogy van. Hogy, hiába is hiszel bárkiben, hiába is ígér neked bárki bármit, hiába is próbálsz megfelelni neki bármennyire is, az semmire sem elég. Vagyis igen. A túléléshez. Amíg nem tudsz hinni a szerelemben, az egészségben, a boldogságban vagy épp a sikerben, amíg nem ismered föl azt, hogy isten bennem, és ugyanúgy benned is ott lakik, addig csak egy egós, elképzelt istenképpel élsz együtt, akihez sírhatsz reggeltől estig, nem fog csinálni veled semmit. Az egó csak a fal, ami mögött az isten lakozik. Az egó csak azt teszi, amire megtanítod. Az egó csak a szoftver a testhez, az egó csak a kapu, amit erőszakkal nem tudsz áttörni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.